ÚJHELY A TEHETSÉGESEKÉRT
"Az emberi tehetség a legfontosabb természeti kincsünk, a kivételes tálentumok pedig a legértékesebb társadalmi tünemények."
/Dr. Czeizel Endre genetikus professzor/
A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont a magyar Tehetségponti hálózat részeként 2007. novemberében vált regisztrált Tehetségponttá. Feladatának tekinti Sátoraljaújhely város és a térség fiataljainak tehetségsegítését. Ennek alapján célja, hogy
-
az érdeklődő fiatalok kapjanak hatékony segítséget tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához, minél teljesebb és minél személyesebb információhoz jussanak a különböző tehetséggondozó lehetőségekről;
-
az intézményi, helyi, térségi és regionális tehetséggondozó kezdeményezések minél intenzívebb kapcsolatrendszerében együttműködés más Tehetségpontokkal, a tehetséges fiatalokkal, a tehetséges fiatalok környezetével (szüleivel, tanáraival, stb.), a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, és a tehetséggondozást segítő önkormányzati, egyházi, civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel, illetve, hogy
-
a tehetséggondozó kezdeményezések megvalósításához, a tehetségsegítés folyamatába minél több emberi és anyagi erőforrás legyen bevonható.