Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Területi-és Településfejlesztési Operatív Program 105,45 millió forintos támogatásával valósította meg, a „Komplex felzárkózató program Sátoraljaújhely leromlott városrészein” című programot. A projekt a város szegregátumában élő alulképzett lakosság számára biztosított olyan képzéseket és foglalkozásokat, melyek segítséget nyújthatnak számukra életük megreformálására. Sátoraljaújhely szegregátumában élő felnőtt roma lakosság több mint fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, mintegy negyedük be sem fejezte az általános iskolát. Jellemző a szülőknél az alul iskolázottság, szakképzetlenség, a leghátrányosabb helyzetű munkaerő piaci csoporthoz tartozás. A munkaviszonnyal rendelkezők, illetve nem rendelkezők arányát mutatja, hogy tartósan munkanélküli az aktív korúak 50 %-a. Az elhelyezkedés egyik legfőbb akadálya a képzetlenség, de nem hagyható figyelmen kívül a földrajzi, közlekedési elszigeteltség, a térség alacsony foglalkoztatási képessége sem. A projekt megvalósítás alatt az előzetes igényfelmérés alapján ipari gépész OKJ-s képzésen, valamint női szabó akreditált képzésen vehettek részt a célcsoport tagjai. A szakmai képzésen 10-10 fő oktatása valósult meg, 500 óra elméleti és 550 óra gyakorlati óra keretében. A képzésben résztvevő személyek a képzés ideje alatt megélhetési támogatásban részesültek A projekt szakmai programja keretében a közösségi szemléletformálás, egészséges életmóddal összefüggő nagyrendezvények, egészségnapok, lakossági fórumok, életviteli tanácsadás, munkaadói-munkavállalói worshop és börze, családi napok zajlottak. A programok között a hagyományőrzés, kézműves játszóházak és sport rendezvények is szerepeltek. Hangsúlyos szerepet kaptak az egészséges életmóddal, bűnmegelőzéssel, antidiszkriminációval kapcsolatos rendezvények, szűrések, felvilágosító jellegű előadások, kiállítások, mint ahogy fontos szerepet kaptak, a sikeres életpályákat bemutató előadások, találkozók is. A családi napok egy –egy mérföldkő fordulóhoz kötődtek. A rendezvények bemutatták az elért eredményeket: bemutatkoztak a program keretében működő amatőr művészeti csoportok, kiállítás keretében a kézműves foglalkozások legszebb darabjai, a fotókiállítás pedig a lezárt időszak közösségi eseményeiről adott számot. Az antidiszkrimináció jegyében sportversenyt szerveztek. Havi rendszerességgel, az egészséges életmódra és életviteli kérdésekre épülő klubfoglalkozások orvosok, védőnők, egészségügyi dolgozók közreműködésével zajlottak. Előadások, szűrések, tanácsadások, játékos vetélkedők formájában. A klubfoglalkozásokon a résztvevők tájékoztatást kaptak a betegségekkel, azok szűrésével és kezelésével kapcsolatosan. A foglalkozások programjában szerepelt a családtervezés, a gyermeknevelés, a segítőhálózattal való kapcsolattartás szükségességének felismertetése valamint a krónikus betegségben szenvedő részére tanácsadás, ismeretterjesztés a diabétesz, asztma, allergia betegségekkel kapcsolatosan. A közösségi kézműves foglalkozások a negyedévente egy alkalommal 3 órás időtartamban a tematikához kapcsolódóan valósultak meg, jellemzően a roma hagyományokra, ünnepkörre épülve. A családoknak, felnőtt célcsoportnak szervezett kézműves foglalkozáson feldolgozták az adott témát és az ahhoz kapcsolható tematika és technikák alkalmazásával egyéni vagy közösségi alkotásokat hoztak létre. A projekt ideje alatt 5 féle 10-10 alkalmas tanfolyam került lebonyolításra, melyek alapfokú ismereteket nyújtottak egy-egy területre. - Valamennyi korosztálynak alapfokú számítógépkezelői ismeretek tanfolyamot hirdettek, mely két részből állt: egyrészt alapfokú informatikai ismeretekkel, az internet használattal, másrészt az elektronikus ügyintézési alapokkal ismertette meg az érdeklődőket. - A program keretében zajló „Szabás-varrás a háztartásban” tanfolyamnak elsősorban a nők kerültek a célcsoportjába. A tanfolyam résztvevői elsajátíthatták a szabásvarrás, a lakástextil készítés, kötés, horgolás tudományát. - Folytatódott a komplex telepi programban megkezdett cigánykonyha főző tanfolyam. - Nyelvtanfolyam zajlott angol és szlovák nyelven. A számítógép kezelő tanfolyam és a varró tanfolyam megtartásához 6-6 db számítógépet és varrógép beszerzése történt meg. A helység berendezéséhez számítógép asztalokat, a varráshoz szükséges asztalokat és székek vásároltunk. A sport műhely tevékenysége során a szegregátumban élők számára klubfoglalkozás keretében rendszeres sportfoglalkozást szerveztünk szakember irányításával. A heti 2 órában tervezett sportfoglalkozásokon a résztvevők megismerkedhettek a különböző sportolási formákkal, ugyanakkor a hangsúlyt a csapatsportokra, illetve a küzdősportokra helyeztük. A csapat sportok segítségével a műhely résztvevői nemcsak a mozgás élményével, hanem a csapatjátékkal, a csapatban gondolkodás élményével is megismerkedhettek. A táncműhely tevékenysége két csoportban a helyi hagyományőrző táncra és a modern tánctanulásra épült. A résztvevők a tradicionális cigány táncokkal és a modern tánctechnikákkal ismerkedhettek meg. A táncok tanulása egyrészt a mozgás élményét, másrészt az identitást erősítették a műhely résztvevői számára. Célunk az volt, hogy az – egyszerűbb és bonyolultabb – koreográfiák tanulásán keresztül a résztvevők megtapasztalhassák a közös munka, a közös tanulás élményét, egyéni és közösségi sikerélményt nyújtson egy-egy produkció létrehozása, a közösségi rendezvényeken való bemutatása. A 4-14 éves korosztályok számára heti rendszerességgel tartottunk élményalapú klubfoglalkozásokat. Meseklub, Kis kézművesek klubja- Játszóház- mindegyike meghatározott napokon, azonos időtartamban, adott tematikára épülő programmal valósult meg szakemberek közreműködésével. Témanapokat szerveztünk korcsoportonként az alábbi témákban: - Színházlátogatás – évente 1 alkalommal a 10-14 éves korosztály számára a sikeres tanulmányi eredmény, sport teljesítmény, -verseny eredményes résztvevői részére. - Pályaorientációs témanap – iskola és üzemlátogatással, évente 1 alkalommal a pályaválasztás előtt álló 12-13 éves diákok számára. - Tehetségkutató témanap különböző művészeti ágakban kiírás szerint, hagyományteremtő céllal évente egy alkalommal a 6-18 éves korosztály számára. - A “Föld Napja”- környezetvédelmi témanap 7-18 éves korosztálynak. - A felzárkóztató foglalkozásokat az igényfelmérésre és a korábbi komplex telepi programban történt felmérésekre alapozva az alsó és felső tagozatos iskoláskorú gyermekek részére elsődlegesen a tanulási problémákkal, nehézségekkel küzdő iskoláskorú gyermekek részére. Célja volt az iskolai teljesítmény segítése, a hátrányos helyzet leküzdésem a tovább tanulási esélyek növelése, hatékony, személyre szóló segítség, támogatás nyújtása, egyéni haladás, készség és képesség fejlesztés, egyéni fejlesztés.

A programban 240 hátrányos helyzetű személy bevonásával zajlott.A projekt 2021. szeptember 30-án zárult.

Komplex felzárkóztató program Sátoraljaújhely leromlott városrészein TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00001

A projekt leírása

Sátoraljaújhely - Minden jog fenntartva.